2010. december 27., hétfő

Scheiterhaufen

Hozzávalók:

15 dkg fehér marcipánmassza
20 dkg puha vaj
1 púpos kávéskanál őrölt fahéj
½ kg alma
30 dkg szikkadt kalács
5 dl tej
4 dl tejszín
15 dkg cukor
2 tojás
3 tojássárgája
1 citrom
pár csepp keserű mandula aroma
5 dkg vékonyra szeletelt mandula
kevés vaj a tepsi kikenéséhez

Ez a recept Stahl Judittól származik. Nagyon finom és nem szeretném, hogy elvesszen.


Előmelegítjük a sütőt 175 C-ra (gázsütőn ez 4-es fokozat), és vékonyan kivajazunk egy 30 x 20 cm-es tepsit.
A marcipánt mélyhűtőbe tesszük pár percre, aztán vékonyan megolajozott késsel apró kockákra vágjuk. Az almát meghámozzuk, 2 cm vékony szeletekre vágjuk. A vajból megolvasztunk 5 dkg-ot, langyosra hűtjük, majd az almát, a vajat és a fahéjat összeforgatjuk egy tálban, és magunk mellé készítjük. A szikkadt kalácsot felszeleteljük, a szeleteket megvajazzuk összesen 10 dkg puha vajjal, aztán a vajas kalácsot dobókocka méretűre vágjuk.
Rétegenként összeállítjuk az édességet. A kalács 1/3-át egyenletes rétegben beleszórjuk a tepsibe. Arányosan elosztva rátesszük az alma felét és a marcipán felét. Most következik a maradék kalács fele, szintén lehetőleg egyenletes rétegben. Ezután rápakoljuk az összes maradék almát és marcipánt, még mindig igazságos elosztásban. Végül az egészet befedjük a maradék kaláccsal, mint záró réteggel.
A tejet és a tejszínt összemelegítjük, aztán egy keverőtálban kézi habverővel összedolgozzuk az egész tojásokat a tojássárgájákkal, a cukorral és a keserű mandula aromával. A meleg tej-tejszín egyveleget folytonos keverés mellett apránként hozzáadjuk a cukros-keserű mandula aromás tojáshoz, hozzáreszeljük a citrom héját, és az egészet ráöntjük az összeállított édességre.
Az édességet félretesszük, hogy a kalácskockák 10 perc alatt magukba szívják a tejes-tejszínes keveréket. Végül a tetején elszórjuk a mandulát, elmorzsoljuk a maradék vajat, és 45 perc alatt készre sütjük. Ha 30 perc után nagyon pirulni kezdene, alufóliával letakarjuk, és így sütjük tovább. 
Mivel nálunk a gyerekek nem szeretik a marcipánt ezért csak a tepsi egyik felébe teszek belőle. IKEA.s vanília öntettel nagyon finom és gyorsan elfogy.

Vajas-tejes házikifli /kitekerhető/

Hozzávalók:
75 dkg liszt
2,5 dl langyos tej
3 dkg élesztő
1tk. barna cukor
2 tojás
2 ek. burgonyapehely
1 ek. só
80 g olaj
130 g olvasztott vaj
+ egy kevés olvasztott vaj a kenéshez

A langyos cukros tejben felfuttatom az élesztőt.
Az olvasztott vajon kívül mindent bele teszek egy nagy tálba a tejes cukros élesztőt is. A tészta nagyon könnyen összeáll és folyamatosan teszem hozzá az olvasztott vajat is. Ha az összes vajat felvette a tészta akkor jó alaposan megdagasztom. 30 percet meleg helyen kelesztem a tésztát.
Kelesztés után 16 egyenlő részre osztom mérleg segítségével és kis gombócokat formálok belőlük lekenem olvasztott vajjal és nejlon alatt még 10 percig kelesztem. A gombócból egy nagy háromszöget nyújtok és feltekerem a tésztát és patkó formára alakítom.
Lekenem tej tojás keverékével és megsütöm.
A tészta nagyon jól kezelhető és a kifli finom kívül ropogó, belül puha.

2010. december 26., vasárnap

Hókifli Ángyuskától

Hozzávalók:
0,5 kg rétesliszt
25 dkg Rama
csipet só
pici cukor
2 dkg élesztő
2 tojás sárgája
kb. 2 dl tej
A hozzávalókból tésztát gyúrunk. Az élesztőt nem muszáj, de fel lehet futtatni. Én úgy szeretem, ha kicsik a kiflik ezért 16 egyenlő részre osztom a tésztát. Kör alakúra nyújtom és cikkekre vágom ezeket megtöltöm dió mák vagy lekvár töltelékkel. Nem kell sokáig sütni. Idén BACK MIT tölteléket használtam, amit csak fel kell engedni tejjel és használható tölteléknek. Finom volt nagyon!
A tészta jól bírja a mélyhűtést. Kiolvasztás után ugyan úgy tölthető.

2010-es Karácsonyi menü

fokhagymakrémleves-toast kenyérből pirított kockával és kis sajtos kiflivel

rakott káposzta
tejszínes csirke-hagymás krumplival
juhtúrós snidlinges pulyka baconbe tekerve
majonézes krumpli és tojás saláta

alma kompót, uborka

mákos guba-vanília öntet /IKEA/
isler, hókifli, szilvás papucs, linzer, marcipános süti

TV-ropi, sós mandula

Voala pezsgő, bor, jeges tea, ásványvíz

Klári néni krémese

Hozzávalók: kb egy tepsi
1,2 l tej
3 cs. vaníliás puding
4 tojás sárgája
1 cs. étkezési zselatin
13 ek. cukor



Ezeket a hozzávalókat elkeverem és együtt felfőzöm.
4 tojás fehérjét 3 ek. cukorral felverek és ezt a még meleg pudingos keverékhez öntöm és 25 dkg Rama margarint is hozzákeverek. A krém kész.
A süti úgy készül, hogy a kekszeket egy sütőpapírra egymás mellé teszem, olyan méretben ahogy szeretném. Erre jön a krém és még egy réteg keksz. A tetejére lehet rakni csokimázt, de finom Hullala tejszínnel is. 1 nap kell a sütinek míg a keksz megpuhul.
-édes vagy teljes kiőrlésű keksz /Lidl/

miért

A blogot arra fogom használni, hogy az általam hasznosnak vélt fontosságok/jól bevált receptek egy helyen legyenek és ne olyan kis cetlin, mint pl. a Nagyitól ma kapott krémes receptje.

létrehozás

A mai nappal az új laptopomon létrehozom az első blogom.
2010.12.26.