Hozzávalók:
50 dkg BL 80-as liszt
2 ek. burgonya pehely
1,5 tk. só
0,5 dl olaj
1 tojás /+1 a kenéshez/
140 g natúr joghurt
kb. 1,2 dl tej
csipet cukor
2 dkg élesztő
Én egyszerre két adagot csináltam. Az egyiknél minden hozzávalót betettem a kenyérsütő gépbe szépen összedolgozta és utána kitettem egy tálba, amit lefedtem és hagytam megkelni.
A másik adagot kézzel gyúrtam össze, de úgy, hogy előtte az élesztőt megfuttattam. Jó ki lehet kézzel is dolgozni, amennyiben szükséges vagy egy pici tejet vagy egy kicsi lisztet lehet pótolni. Mivel nem akartam az összeset egyszerre megsütni, ezért amit a hűtőbe ill. mélyhűtőbe tettem azt rörtön lehet formázni.
Kelés után megmértem a tészta teljes súlyát és 7-tel elosztottam, így megkaptam, hogy milyen súlyú gombócokat kell kimérnem. Minden gombócból kb 8 g-ot még le kell vágni, mert ez lesz a süti közepe.
Mire a mérlegelés végére értem már lehetett is az elsőt nyújtani.
Ovális alakúra kell nyújtani kb. 25 cm, ezután kell rátenni a sonkát /szalonnát, sajtot, fokhagymát, csülköt stb./ alul és felül behajtani egy kukacot formázni és abból egy gyűrű alakot, úgy hogy a tészta két végét össze kell csipkedni. Be kell vágni késsel 6 helyen és a 8 g-os tésztaközepet megmártani a tojásba és szezámmagba és betenni a közepébe. Le kell kenni tojással és mehet a sütőbe kb. 20 perc alatt kész.
4 db-ot rögtön megsütöttem, nagyon finom, ízletes és nagyon jó a tésztája.
5 db-ot sütőpapírra tettem és nylon fóliával letakarva ment a hűtőbe. Reggel lekenés után hideg sütőbe tettem /amit persze bekapcsoltam/, így kb. 25 perc alatt sült meg.
4 db meg a mélyhűtőben várja, hogy melyik reggelire vagy uzsira fogom megsütni.
Érdemes kipróbálni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése