Hozzávalók:
50 dkg finomliszt
1 tojás
140 g joghurt
3 ek. olaj
1,5 tk. só
1 ek. cukor
kb. 1,8 dl víz
2 dkg élesztő
+ 1 tojás a lekenéshez
szezámmag, fekete szezámmag
A tésztához a szokásos módon a kenyérsütőgép üstjébe vagy dagasztógép táljába készítjük az összes hozzávalót és a kenyértésztánál kissé lágyabb, de nem ragacsos tésztát dagasztunk. Kelesztőtálban duplájára kelesztjük.
Ezután enyhén lisztezett felületre borítjuk, négy egyenlő részre vágjuk.
Az egyik tésztát kb. 2-3 mm vastag kör alakra nyújtjuk, majd egy sütőpapírral bélelt sütőlemezre tesszük.
Megkenjük a töltelékkel.
Kinyújtjuk a következő lapot és befedjük vele a tölteléket.
Egy poharat lisztbe mártunk, majd a tészta közepét megnyomjuk vele, de ügyeljünk, hogy ne szakítsa át a tésztát. Ez lesz a küllő-napraforgó közepe.Egy pizzavágóval felcsíkozzuk a tésztát, majd minden csíkot tetszés szerint kétszer vagy háromszor megtekerünk.
Kb. 30 percig hagyjuk pihenni, majd egész felvert tojással lekenjük. A közepét megszórjuk szezámmaggal, mákkal, vagy fekete szezámmal, napraforgóval, stb..Majd 180 fokra előmelegített sütőben 15 perc alatt szép pirosra sütjük.
A sonkás töltelékhez a ledarált sonkát ízesítettem mustárral, majonézzel, só, bors és hogy kenhető legyen tettem bele tejfölt és reszelt sajtot.
A fokhagymás fűszervajhoz snidlinget vágtam és azzal töltöttem meg. A másikhoz kb. 2-3 evőkanál mascarponét összekevertem reszelt sajttal meg parmezán sajttal és ezzel kentem meg a küllőt. Mind a kettő nagyon finom.